Rosie vagyok, amúgy meg Viki sziasztok. A vezeték- és keresztnevemet utálom, harmadik nevem nincs, csak a bérmanevem, azt meg nem használhatom hivatalosan, úgyhogy el kell viselnem ezt az istencsapása elnevezést.
Egyesek szerint nagyon ijesztő, amikor olyan hajnali kettő környékén ülök a gépnél, vagy éjfélkor sétálok az utcán, vagy az esőben az eget nézem, vagy korcsolyázok, és csak úgy random elvigyorodok. Szerintem egyáltalán nem ijesztő, de igazából rájuk bízom, mert nem érdekel mások véleménye - vagyis érdekel, de leginkább csak az olyanoké, akik kulturáltan tudják megfogalmazni, és nem tőmondatokban. Tehát ha valaki azt mondja "ez szép" és "ez jó", "tetszett" "folytasd", azt fejbe fogom csapni. Erőset ütök. A padtársam tud mesélni.
Azt hiszem, kitaláltátok, hogy szeretem Lokit és a Bosszúállókat. Ha ezt mondtátok, igazatok volt. Ügyesek vagytok. Hatalmas taps.
Félek a pókoktól, ha valaki kiabál velem, a sötéttől, azoktól az emberektől, akiknek vizes a kezük, az öreg néniktől, és azoktól az autóktól és autósoktól, akik lefékeznek a járda előtt, majd kikiabálnak, hogy hogy mertem átkelni a járdán.
Utálom, ha valakinek ráncosak az ujjai a meleg víztől, és elkezd vele simogatni. Az a világ legutálatosabb dolga. Emellett utálom még a brokkolikrémlevest, Csipkerózsikát és Hamupipőkét, a dögmeleg időjárást, ha a szemembe süt a nap, és nincs nálam napszemüveg, ha mellém ülnek a buszon, ha hozzám érnek a buszon, ha rámköszönnek a buszon, ha ellenőr jön a buszra, ha az ellenőr megnézi a buszon a diákigazolványomat, és utálok buszozni is. Utálom a hímsovinisztákat és a patriarchális társadalmat támogató embereket. Utálom a katolikus egyházat is (poén: papíron katolikus vagyok, lélekben ateista). Utálom a sav-bázis reakciókat és az egyenleteket. Utálom, ha zavarnak, amikor valamire koncentrálok.
De hogy ne utáljak mindent, szeretem a tavaszi/őszi szellőket és zivatarokat, vagy napokig tartó esőket, az árvizeket, a szuperhősöket, mint Sólyomszem és Kate Bishop, a gonosztevőket, mint Loki és Joker. Szeretem a képregényeket, a sötétzöld pulóveremet. Szeretem, amikor a hajam kócos a széltől, megmarad benne a hópehely, vagy vizes lesz az esőtől. Szeretem a gumicsizma hidegségét, és az esernyő hegyének koppanását a betonon. Szeretem a zombiszínű, a halott színű, a penész színű, az éjszaka színű, a királykék és a csillogós moszatzöld körömlakkomat. Szeretek kiöltözni, és szeretem, mikor a hajam göndör. De szeretek farmerban, Vasemberes pólóban és Pókemberes tornacsukában flangálni este tízkor a Belvárosban. Szeretem a kockás ingeket is. Szeretem az Egyesült Királyságot, és egyszer szeretnék eljutni Newcastle-be. Szeretem a briteket. Szeretem a briteket, akik jól néznek ki. Szeretem a briteket, akik lovagolnak. Szeretem a briteket, akik nyomoznak. Szeretem a briteket, akik teát isznak. Szeretem a briteket, akik Shakespeare-t olvasnak. Szeretem Shakespeare-t, B. Lotterfeldet, Gail Carriger-t (bár néha meg tudnám fojtani) és F. Scott Fitzgeraldot. Szeretem a könyveket, a könyvek (a friss! könyvek) illatát. Szeretem a festményeket. Szeretem a szecessziós festményeket és festőket, illetve a posztimpresszionistákat, az impresszionistákat, és Dalít. Akkor mondjuk már nem szerettem, mikor szignáló művész lett. Szeretem a feminizmust és a feministákat, a virágkoszorúkat, és az elegáns dolgokat. Szeretem nézni azokat a nőket, akik nőiesek, és szeretem, ha valakinek igazán van stílusa. Szeretem a képregényeket illegálisan letölteni, és pénzt költeni rájuk, aztán azt a büdös nyomdaszagot beszívni a hideg buszon. Szeretek az édesanyámmal kiállításra járni, és közösen McFlurryt enni, illetve röhögni vele a nevelőapámon. Szeretem a régi idők zenéit, és fel tudom sorolni a The Beatles tagjait. Szeretem beledugni az ujjamat a forró viaszba. Szeretek színházba járni, és moziba menni, aztán úgy kijönni, hogy azt higgyem, én is egy szereplője voltam a filmnek/darabnak, aztán nyáladzani róla itt, a blogon.
Szeretem az apró dolgokat az életben, mert le tudnak nyűgözni. Egy tökéletes pillanat számomra az, amikor nyitva van az ablak, egy megnyugtató szám szól, mondjuk ez, a 20°C-s őszi szellőcske délután négykor beáramlik az ablakon, én pedig a fejemet a billentyűzetre hajtva azt képzelem, hogy profi író vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése